Egy elfeledett költő zseniális versben emlékezik Ady Endrére

 Az Új Írás folyóirat 1977.novemberi számában jelent meg Békési Gyula:Ady örököse című verse. A mű annyira zseniális,hogy az alkotó is megér néhány mondatot. Békési Gyula(1924-2003) a magyar irodalom második-harmadik vonalához tartozó zsenik egyike. Eredetileg villanyszerelő volt,nyugdíjazásáig dolgozott is szakmájában. Példaképének József Attilát tekintette-örömteli és ironikus,hogy megkapta a József Attila díjat. 

Az Ady örököse című vers arról szól,milyen érzésvilágot hagyott a magyarságra Ady Endre. Nem a kulturális hagyomány áll a középpontban,hanem azok az apró világlátás-nüanszok, pazar benyomások,amelyeket Ady hozott felszínre verseinek értő Olvasóiban.Ami a formát illeti,három részből áll a vers,az első kettő rímes,a második rímtelen szabadvers. A rímek elképesztően eredetiek-nem írok példát,keressék meg a művet,higgyék el,megéri!

Szóval,Békési Gyula szerint Ady új életérzéseket hozott a magyarságnak.Hogy egyszerre érezzenek tüzet és vizet. Egyensúlyozzanak lét és nemlét határán,és ezt az egyensúlyozást tekintsék természetes létállapotnak. Ne várjanak sarkított,lezárt igazságokat. Hogy a "kopár fennsík"-on ismerjék fel a "bibliai sakál"szívbe markoló üvöltését. Hogy ismerjék fel,hogy más bitorolja életünket,más irányít. Hogy nem lehetsz soha önmagad. A vers utolsó két sora:"se barátságban/se szerelemben". Ez az igazság.

Békési Gyula nagyszerű költőnk volt,de valamilyen okból elfeledtük. Azt gondolom,legalább a kulturális sajtó és média foglalkozhatna többet életével,munkásságával. Mint ahogy Ady Endre emléke is mintha halványulna a magyarországi köz-emlékezetben. Ez utóbbi viszont óriási baj.