Gondolatok az elszigetelésről, magányosodásról

 Olvasom Rozgics Mária:1956."Az ember nem magányra lett teremtve"című írását a Világ Magyarsága folyóirat 2020.október 22-i számában. Szerző nagyon éles kritikát fogalmaz meg mindazokkal szemben,akik a társadalom tagjainak egymástól való elszigetelését,atomizálását jelölik ki célul,hogy az elszigetelt emberekből álló társadalomban könnyebben érvényesíthessék gazdasági céljaikat.

Eszembe jutott valami,néhány elszigetelt gondolat-morzsa. Van egy ismerősöm,hagyjuk,ki az,aki évente egyszer látja a testvérét,pedig ugyanabban a városban laknak. Felnőttként élnek,egymástól távol. Aztán van olyan ismerősöm,aki még soha nem járt az apja sírjánál,pedig a papa már húsz éve meghalt. Szerintem mindenki tud hasonló extrém eseteket a környezetében. A sajtó,a média egy része is,sajnos,normálisnak tartja az elmagányosodást,az elszigetelődést. Munka után tessenek hazamenni,aztán sokat vásárolni a neten. 

A kitűnő cikk az elszigeteltséget történelmi dimenzióba is helyezi. Történelmünktől elszigetelve nem marad más,csak a szomorú jelen. De ebbe azért nem kellene belenyugodnunk. Mert ha széthullik egy közösség,akkor már nem adódnak össze az erők,hanem gyengülnek. Az egyből nem kettő lesz,hanem fél,negyed. Csak egymást támogatva,egymással közös szellemi értékeket keresve tudunk egyről a kettőre,kettőről háromra jutni.