Ellenfény, 2010/5.

Megszerettem ezt az Ellenfény című újságot, őszinte, minden kertelés nélküli, ugyanakkor alapos szakmai érvekkel alátámasztott kritikák olvashatók benne- mindig is erre vágyott a színházat kedvelő közönség, s Magyarországon oly ritkán volt része benne...
A 2010. évi 5. számban- merthogy szívesen lapozgatom a régi számokat is, ha még nem mondtam volna- olvasható egy Szász jánossal készült interjú. " jól elvagyokm agamnak"- így szól a cikk egyik része, s z a mondat jól jellemzi Szásznak az egész élethez való viszonyát is. Szász János olyan önvállalós figura, korszakos zseni, de ez nem különösebben érdekli. Aki még nem látta rendezését, kezdje a Wittmann fiúk című filmmel!

Emlékeznek még az öregebbek, ó, hogy mekkora botrányt kavart, mikor Markó Iván, a hazai táncművészet ikonja otthagyta a Győri Balettet? A nemzetközileg is ismert és elismert társulat azóta is keresi helyét, hiába szerződtettek cseh rendezőket, az sem volt elég. A néző és a kritika nem enyhült. Králl Csaba írása mutatja be ezt a nehéz korszakot.

A Frenák Pál Társulat bemutatta az Ikrek című darabot. Akkor sem néztem volna meg, ma sem nézném. Nem éppen keresztény.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A trianoni béke, más nézőpontból

Környezetvédelem és adórendszer- ritkán hallunk erről a médiában

Futball:Kikínlódtuk.Magyarország-Koszovó 2-0