Magyar Idők, 2018. január 17.

A Magyar Idők konzervatív közéleti napilap 2018. január 17-i számából két témát szeretnék kiemelni:
- Szergej Lavrov, Oroszország külügyminisztere azzal vádolja Washingtont, hogy hidegháborús hangulatot kelt Észak-Koreával kapcsolatban. Pedig véleményem szerint pontosan az oroszok illetve a koreaiak keltenek hidegháborús hangulatot. A rakétákkal, az állandó háborús fenyegetőzéssel. Szóval, bagoly mondja verébnek...
- Lemondott Mihai Tudose román miniszterelnök. Miért mondott le?
Miután saját pártjában, a szociáldemokratáknál sem örvendett különösebb népszerűségnek, múlt heti kijelentései miatt, miszerint akasztani kellene a Székelyföld autonómiájáért harcolókat, lehetetlenné vált a helyzete. Bennem az a kérdés merül fel, mikor tanulják már meg a meglehetősen korrupt román politikusok, hogy ez nem vicc? Nem az van már, mint a kilencvenes években, hogy a magyarok rovására lehet egy jót viccelődni,  ha éppen úgy tartja kedvünk?
A romániai magyarság igenis cáfolhatatlan és erős belpolitikai tényezővé lett. A nacionalisták által lenézett páriából valódi hatalom. Lám, már miniszterelnök is bukik miattuk. És ezt innen, az anyaországból ( hű, micsoda rossz szó...) jó látni. 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A trianoni béke, más nézőpontból

Környezetvédelem és adórendszer- ritkán hallunk erről a médiában

Futball:Kikínlódtuk.Magyarország-Koszovó 2-0